Köszönet Szülőknek

Tisztelt Szülők!

Hálásan köszönöm Önöknek, hogy az elmúlt héten türelemmel voltak irántunk és igyekeztek sokszor erejükön felül, munka után gyermekeiknek segíteni a digitális tanrendre való átállás során. Tudom, hogy nem volt zökkenőmentes ez a folyamat. Nekünk, pedagógusoknak is több, számunkra ismeretlen dolgot kellett megtanulnunk.
Azt gondolom, hogy nekünk az a legfájóbb, hogy nem tudunk a gyermekekkel olyan személyes kapcsolatba kerülni, amihez hozzászoktunk.
Tudjuk, hogy nem mindenki rendelkezik megfelelő technikai háttérrel és informatikai tájékozottsággal. Mindezt a határidők betartásánál természetesen figyelembe vesszük. Igyekszünk a mértékletességet követni a tanítás során, ebben is szükségünk van a visszajelzéseikre. Köszönjük azoknak, akik jelezték nekünk a felmerülő problémákat.
Szeretnénk, ha a gyerekeknek valamelyest kialakulna egy napirendjük. Ehhez kérjük az Önök segítségét. Mindenképpen a folyamatos tanulásra buzdítjuk a gyerekeket, mert ellenkező esetben rengeteg feladat sűrűsödik össze.
Köszönjük együttműködésüket!
A tanulás mellett nagyon fontos, hogy testileg – lelkileg is egészségesek maradjanak tanítványaink. Ebben a helyzetben lehetőleg a gyermekek is kerüljék a csoportos érintkezést, maradjanak otthon! Fontos, hogy helyesen táplálkozzanak, mozogjanak, és tartsák be az alapvető higiénés szabályokat.
Mindenkinek kívánunk sok erőt és mindenekelőtt jó egészséget!

Hisszük azt, hogy Önökkel együtt ez az új tanulási forma eredményes lesz.

Tisztelettel: az iskola vezetése és pedagógusai