Lelki nap

Dicsértessék a Jézus Krisztus!
 
Tegnap, virágvasárnappal elkezdődött a Nagyhét. A vasárnapi szentmise kezdetén elhangzó evangélium Jézus jeruzsálemi bevonulását beszéli el. A szentmise evangéliumában pedig Jézus szenvedéstörténetét hallhattuk.
Induljunk lélekben mi is Jézussal és kísérjük őt szenvedésének útján a Nagyhét folyamán!
 
„Urunk, Jézus Krisztus! A szent városba, Jeruzsálembe érkezve te már tudtad, hogy küldetésed hamarosan befejeződik. Tudtad, hogy szenvedés vár rád, hiszen erről többször is beszéltél tanítványaidnak. Mégsem menekültél el a szenvedések elől, mert teljesíteni akartad azt a feladatot, amit a mennyei Atya bízott rád. Így mutattad meg az engedelmesség végső jelét. Bár az eseményeket látszólag az emberi szándékok, a rosszindulat, a harag, a gyűlölet irányítják, mi mégis mindezek mögött észrevesszük az Atya akaratát, aki életed feláldozását kérte. Urunk, elkísérünk szenvedésed útján, hogy kereszthordozásod és a kereszthalálod megértesse velünk Isten megváltó szándékát.”
(Horváth Sándor)
 
Kedves Diákjaink! Ma a húsvéti készülődésünk fényében lelki napot tartunk. A lelki nap részeként közzéteszünk néhány videót a különböző online felületeken. Figyelmesen nézzétek, hallgassátok meg a videókat, mert hittanáraitok a szokott felületeken küldenek Nektek feladatokat.
 
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Nagyné Deli Mónika
igazgató