Karácsonyi köszöntő

Karácsonyi köszöntő

Örök Atyádnak karjából
kelsz útra, égi szent Igénk,
segítni földet születel:
időnek telje már megért.

Ragyogd be most a lelkeket,
szereteteddel égesd át,
hogy veszendőkre-unt szívünk’
betöltse boldog égi vágy. (Ismeretlen szerző: Adventi zsolozsma himnusz)

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Karácsony ünnepén fogadják szeretettel képes összeállításunkat az adventi időszakról. Az advent nagyon fontos a keresztény ember számára. A készülődés ideje alatt megpróbáltunk elcsendesedni, lelkileg is felkészülni Jézus Krisztus eljövetelére. Adventi Galéria

Adventi programjaink között szerepelt kézműves foglalkozás, gyertyagyújtások (a templomban és az iskolában is, lelki nap. Hirdettünk mézeskalács készítő versenyt, betlehem készítő versenyt.

A Mikulás is ellátogatott hozzánk. Köszönjük a Kis Bocs Baba-Mama Közhasznú Egyesületnek, hogy segítettek a Mikulásnak a LEGO ajándékokat elhozni a gyerekeknek.

A Katolikus Karitász által meghirdetett Angyalbatyu adománygyűjtő akcióra is sok felajánlás érkezett, amit az Egri Főegyházmegyei Karitász Központba vittünk el. Köszönjük az adományokat!

Köszönetünket szeretnénk kifejezni a szülőknek, hogy a nehéz helyzetben is támogattak, segítettek minket a járvány elleni védekezésben, a mindennapi munkánkban!

Istentől áldott, békés karácsonyi ünnepeket és szeretetben megélt, boldog új esztendőt kívánunk!

 

A 4. évfolyamosok ünnepi műsorát felvételről lehet megtekinteni az alábbi linken:

https://youtu.be/hlr4PW_W8YU