Adventi programok

 

IMG_4549

Hagyományteremtő szándékkal december minden reggelén adventi gondolatokkal kezdtük a napot, mely segített ráhangolódni a karácsony valódi lényegére. Az Advent időszakában felkészítjük lelkünket az ünnepre. Az Adventi gyertyagyújtásra négy alkalommal került sor iskolánk aulájában, ahol a tanulók rövid versekkel is készültek.  Az 1. osztályos tanulók a városi karácsonyi ünnepségen és a templomban is előadták a Didergő király című verses mesét Poczok Erzsébet, Ötvösné Perge Edit és Mártonné Szabó Gabriella nevelők felkészítésében.

IMG_4759

A várakozás időszakában színházlátogatásban sem volt hiány: a Harlekin Bábszínház előadására három alkalommal került sor: Itt a Mikulás!, Advent és Karácsony valamint Vitéz László és a törökök címmel, az egri Gárdonyi Géza Színházban pedig a tanulók a Hamupipőke és a Padlás című előadásokat tekintették meg.