Április 25-én Szilvásváradról Bélapátfalvára gyalogoltunk át a zöld jelzésen. A szép időben a 20 gyerek mellett 5 felnőtt és 3 tanár néni tette meg a távot. A Diviaczky-forrást elérve megtöltöttük kulacsainkat, s olyan is volt köztünk, aki tíz perc múlva visszatért ide – keresni az elhagyott telefonját. Szerencsére volt, aki megcsörgette, mert a vastag avar alól aligha került volna elő másképp a készülék. A nagy tisztáson még virágoztak a kankalinok, a patakpart pedig telis-tele volt sárga boglárkákkal és gólyahírrel. A hegytetőről szép kilátás nyílt az alattunk lévő falura, a környező hegyekre. A tavalyi avar oly vastagon halmozódott fel, hogy csapatunk néhány tagja jót „fürdött” benne. A katonasíroknál tartottuk ebédidőnket, majd nekivágtunk a lejtőnek. Néhány kivágott fa keresztezte utunkat, de ezt az akadályt is sikeresen legyőzte mindenki. A Lóczy-forrásnál már tudtuk, közel a cél. A bélapátfalvi tó hamarosan fel is bukkant előttünk, háttérben az előző alkalommal megmászott Bél-kővel. Kicsit még itt időztünk, majd jóleső fáradtsággal hazafelé vettük az irányt.