Egészségnap és Gyereknap 2015

 

Minden év májusának utolsó vasárnapján a gyermekeket ünnepeljük. Intézményünkben május 29-én tanítás nélküli munkanapot tartottunk, melyen a gyermeknapot rendhagyó módon, egészségnappal összekötve rendeztük meg. Nagy izgalommal sorakoztak diákjaink a tornaterem előtt, ugyanis a több órás programot 8 órakor Katus Attila Világ – és Európa – bajnok sportolónk nyitotta meg aerobik – bemutatójával. Iskolánk lelkes diákjai és pedagógusai együtt mozogtak a sportaerobik edzővel. A legszerencsésebbek a színpadon tornázhattak az egészségnap sztárvendégével.

 image001

A nyitóműsorhoz tartozott még egy bűvészbemutató és iskolánk rock and roll csapatának fellépése. A délelőtt folyamán több helyszínen zajlottak az érdekes foglalkozások. Diákjaink részt vehettek szakemberek által vezetett egészségügyi szűrésen és elsősegélynyújtással kapcsolatos előadáson. Az alsósok trambulinon, felfújt kosárpályán és mocsárjáró játékban próbálhatták ki ügyességüket. Részt vehettek még kutyabemutatón is, mely a kicsiknek nagy élményt jelentett.

A felső tagozatosoknak gazdagon összeállított programok közül az X-box, a Részeg szemüveg, a 11-es pálya és a HOME című filmrészlet megtekintése bizonyultak a legközkedveltebbeknek.

Az osztályok kvíz feladatokat is oldottak meg szavazógéppel az egyik állomáson. A nevelők örömmel látták a tanulók nagy érdeklődését és igényét az egészségesebb élet iránt. A délelőtt folyamán elkészített ötletes plakátokból és a zöldségekből, gyümölcsökből faragott nagyszerű alkotásokból az iskola aulájában kiállítást szerveztünk.

A TÁMOP Komplex Egészségfejlesztési Program keretében minden tanuló ingyen tízórait, ebédet és uzsonnát kapott.

Egy tartalmas, jó hangulatú, hasznos gyermek – és egészségnapot tartottunk iskolánkban. Köszönöm a segítő szakembereknek, a kollégáknak a rengeteg munkát, és örülök, hogy diákjaink és a szülők pozitív visszajelzéseket juttattak el hozzánk.