Kerékpáros Iskola Kupa 2014

 

 IMG_5283A hagyományoknak megfelelően lezajlott idén is az általános iskolások közlekedési ismereteinek magas szintű tudását igénylő országos verseny városi és megyei döntője, a Kerékpáros Iskola Kupa. A Városi Rendőrkapitányság szervezésében lezajlott megmérettetésen a diákok nemcsak elméleti felkészültségüket, hanem az ügyességi és szabályossági ismereteiket is be kellett, hogy mutassák. Annak, aki győzni akart, bizony mindhárom területen kiemelkedőt kellett nyújtani. A városi verseny megrendezése után kiderült, hogy iskolánk két csapata vehet részt a megyei döntőn, melyet Egerben rendeztek április 4-én.Komoly megmérettetés várt tanulóinkra, a megyeszékhely forgalmas, északi városrészében kitűzött szabályossági és ügyességi pályákon. Diákjaink azonban kiválóan helytálltak, hiszen mindkét csapatunk felállhatott a dobogóra. Az iskolánkat képviselő gyerekek a bőkezű díjazásnakköszönhetően több tízezer forintos ajándékutalvánnyal lettek „gazdagabbak” Az ügyességi pályát Péter Gábor 8.a osztályos tanulónk 0 hibaponttal zárta és mivel elméletben csak 9, míg szabályossági feladatokban mindössze 3 hibapontot gyűjtött, így megyei 1. helyezést ért el. Halász Róbert 5.a osztályos tanulónk 18 hibapontjával az egyéni kategória dobogójának 3. fokára állhatott fel. A Juhász Zsófia 5.b, Kiss Réka 5.b, Török Martin 7.a, Halász Róbert 6.a összeállítású csapatunk megyei 2., míg a Bukta Szimonetta 5.b, Szabó Angelika 5.b, Halász Szabolcs 6.a, Péter Gábor 8.a osztályos diákokból álló csapatunk megyei 3. helyezést ért el. Péter Gábor az egyéni első helyének köszönhetően, képviselheti Heves megyét a Pécsett május 21-22-23-án megrendezésre kerülő országos döntőben.  Felkészítő nevelő: Szabó János

IMG_5297