Novemberi és januári túrák

 

Utolsó őszi túránkat 2013. november 16-án tettük meg. Utunk első állomása a gyönyörű környezetben lévő bélapátfalvi tónál volt. Megcsodáltuk a kopár mészkőhegyet, körbejártuk a tavat, majd felmentünk a Szilvásvárad közelében lévő katonasírokhoz. Körtúránk során bemerészkedtünk egy sötét fenyvesbe is, ahol a gyerekek megtapasztalhatták a környezet órán tanultakat. Sajnáljuk, hogy a szép idő ellenére csak kevesen jöttek velünk!

DSC07923       DSC08348

A téli szünet után jan. 11-én Szomolyára látogattunk el, hogy megnézzük hazánk legtöbb fülkével (117) rendelkező kaptárköveit. A kis falu szélétől a Bükk csodás panorámája kísért bennünket a Vén-hegyig. Itt leereszkedtünk a Kaptár-völgybe, és végigjártuk a tanösvényt, ahol 8 nagyobb fülkékkel tarkított sziklát találtunk. Hogy mi lehetett a rendeltetése ezeknek a riolittufába vájt vakablakoknak? Ma is csak találgatni lehet. Talán hamvasztásos temetkezésre vagy méhészkedésre használták. Mások bálványtartóknak vagy áldozóhelynek vélik. Mi fölmásztunk a legnagyobb szikla tetejére, a Királyszékére, s onnan szemlélődtünk.

Majd a szomszédos faluba, Bogácsra gyalogoltunk át a hegyen, hogy a millenniumi kilátóból meglássuk következő túránk úti célját, a bogácsi és cserépváraljai kaptárköveket.

Tóthné Sőrés Julianna, Ötvösné Perge Edit és Tóth Tünde tanár néni