Tanévnyitó ünnepségek 2013

Főegyházmegyei tanévnyitó

 

 A Széchenyi István Katolikus Általános Iskola tantestülete augusztus 27-én az Egri Főegyházmegye tanévnyitó ünnepségén vett részt a Bazilikában.

A rendezvényt, Juhász Ferenc, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának (EKIF) elnöke vezette.

A Veni Sancte  ( Jöjj Szentlélek!)kezdetű tanévkezdő ének elhangzása után

dr. Ternyák Csaba egri érsek szentmisét mutatott be, majd előadásokat hallgattunk és dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár” Új időszámítás a köznevelésben 2013.szeptember 1. című előadása hangzott el.

Az idén több mint 18000 diák kezdi meg a munkát közel 1600 pedagógus irányításával. 2013. szeptember 1-étől újabb11 intézmény került a Főegyházmegye fenntartásába, köztük a mi intézményünk is.

Tanévnyitó szentmise és ünnepély a Keresztelő Szent János Születése Római Katolikus Templomban

templom2

Szeptember 1-jén vasárnap a füzesabonyi Római Katolikus Templomban Tanévnyitó szentmisén vett részt az új intézmény összes tanulója és dolgozója. Az első vallási rendezvényünket Szemenyei Péter iskolalelkész tartotta.

Szeptember 2-án hétfőn ugyanitt került sor a Tanévnyitó ünnepségre. Nagy örömet okozott, hogy dr. Ternyák Csaba érsek atya és az több főegyházmegyei vendég is megtisztelt bennünket jelenlétével. Az iskola kulcsát Főtisztelendő Úrnak Sipos Attila alpolgármester adta át. Dr Ternyák Csaba beszédében a tanulókhoz, pedagógusokhoz és a szülőkhöz is szólt, majd Nagy István Igazgató Úr kezébe adta az iskola kulcsát, hiszen ő illetékes az intézmény szakmai vezetésére.