Kedves Gyerekek, kedves Fiatalok!

Most még üresek a termek, a folyosók, üres és csendes az udvar. Hiányoztok! De mi már készülünk arra, amikor újra itt lesztek, amikor újra birtokba veszitek, és élettel töltitek meg az iskolát. Várjuk, amikor nevetve szaladgáltok és boldogan játszotok, beszélgettek az udvaron, amikor mind együtt leszünk. És hogy még izgalmasabb legyen ez az itt lét, ehhez készítettünk Nektek egy kis meglepetést: udvari játékokat festettünk az aszfaltra. És ez még csak a kezdet… a festés folytatódik!

De nem csak mi várunk vissza Titeket, hanem az új barátaink, a fecskecsaládok is, akik úgy érezték, a Mi iskolánk ablakai kiváló otthonaik lesznek. Így hát beköltöztek. És csicseregve várnak ők is Rátok!

A mai nap kétszeresen is ünnep, hiszen a Ti napotok mellett ma van pünkösd napja is, a Szentlélek eljövetelének ünnepe.
Kívánjuk Nektek, hogy a Szentlélek töltsön el Benneteket erővel, lelkesedéssel és örömmel, ahogyan ezt annak idején az apostolokkal is tette az első pünkösdkor.

Szeretettel gondolunk Rátok!

BOLDOG GYEREKNAPOT KÍVÁNUNK!

A Fatimai Boldogságos Szűz Mária

A Fatimai Boldogságos Szűz Mária

Egy kis filmnézéssel egybekötött szorgalmi feladatra hívtuk iskolánk diákjait május 13-án, a fatimai Szűz Mária-jelenések évfordulóján.

103 évvel ezelőtt, 1917. május 13-án jelent meg Szűz Mária három gyereknek, akik pásztorok voltak. Lúciának (10 éves), Ferencnek (9 éves) és Jácintának (7 éves). A helyszín Portugália volt, Fatima település közelében. Mária beszélgetett is a gyerekekkel, és kérése is volt hozzájuk.

A feladat részeként arra kértük az alsó tagozatos gyerekeket, hogy az általunk megosztott mesefilm megnézése után rajzolják le, hogy melyik rész tetszett nekik a legjobban a történetből.

A „felsősök” számukra testhezállóbb feladata az volt, hogy öntsék szavakba, hogy az általuk megnézett videóból melyik rész tetszett számukra a legjobban, mi az, ami igazán megragadta őket a történetből. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy miért azt a részt választották?

A munkák elkészítésére egy hét állt rendelkezésükre.

Az alábbiakban a beérkezett munkákból adunk ízelítőt.

Fatima csodája

 „Engem az a jelenet ragadott meg a legjobban, amikor a polgármester úr a gyerekeket börtönbe záratja. Ez egyszerre volt nagyon szomorú, megható és tanulságos is.

Szomorú: Hogyan lehet gyermekeket börtönbe zárni? A polgármester szívtelen ember és nem hisz az ártatlan gyerekeknek.

Megható: A bűnözők először kinevetik a gyerekeket, majd a cellában együtt imádkoznak. A raboknak is vannak érzéseik és ők is hittek a Madonnában.

Tanulság: A hit által még a bűnös, romlott emberek is megváltozhatnak, és az életük jobbá válhat.”

Digitális tanrend

Tisztelt Szülők!

A Kormány határozata értelmében a következőkről tájékoztatjuk a Kedves Szülőket.

A digitális tanrend 2020. június 15 – ig, a tanév végéig, érvényben marad. A tanulók digitálisan kapják a továbbiakban is a tananyagot. 2020. június 2 – tól június 15 – ig lehetőség van arra, hogy iskolánkban a pedagógusok és tanulók oktatási céllal találkozzanak. Szükség esetén kis csoportos konzultációkat, illetve egyéni felkészítések megtartását, esetlegesen lemaradó tanulók felzárkóztatását is megszervezzük intézményünkben. A felügyeletre és az étkezésre vonatkozó igényeiket 2020. május 26. 16:00 – ig jelezzék a tanulók osztályfőnökei felé.

Az iskolai gyermekfelügyeletet és ezzel párhuzamosan a közétkeztetés lehetőségét 2020. június 26 – ig biztosítja intézményünk. A június 15 – e utáni gyermekfelügyeletre és étkezésre vonatkozó igényeket a későbbiekben mérjük fel.

Tömeges rendezvényeket, ballagásokat és tanévzáró ünnepségeket nem lehet szervezni, de a hagyományostól eltérő módon, kisebb létszám mellett, kisebb csoportokban, akár osztályonként megengedett. A ballagásban érintett osztályok tanulói a vezetőségtől és osztályfőnökeiktől kapnak részletes tájékoztatást 2020. május 26 – tól.

A bizonyítványok kiadásáról a későbbiekben tájékoztatjuk Önöket.

Tisztelettel: Nagyné Deli Mónika

intézményvezető

A Fatimai Boldogságos Szűz Mária

A Fatimai Boldogságos Szűz Mária

Kedves Gyerekek, kedves Fiatalok!  

Egy kis filmnézéssel egybekötött szorgalmi feladatra hívunk Benneteket!
 

A mai nap, május 13. egy különleges nap.

103 évvel ezelőtt, 1917. május 13-án ezen a napon jelent meg Szűz Mária három gyereknek, akik pásztorok voltak. Lúciának (10 éves), Ferencnek (9 éves) és Jácintának (7 éves). 

A helyszín Portugália volt, Fatima városa közelében.

Mária beszélgetett is velük és kérése is volt a gyerekekhez. Hogy mi volt az? Megtudhatjátok, ha megnézitek az alábbi videót:

https://videa.hu/videok/film-animacio/fatima-csodaja-a-nap-tanca-4z8NusqqtrsugI0i

 
Szorgalmi feladat alsósoknak:

Rajzold le, hogy melyik rész tetszett Neked legjobban a történetből?

Ha elkészültél, készíts róla fotót, és küldd el a hittantanárodnak május 20-ig.

 
Szorgalmi feladat felsősöknek:

Írd le, hogy melyik rész tetszett Neked a legjobban, melyik ragadott meg igazán és miért?

Ha szeretnéd, rajzot, díszítést is készíthetsz az írásod mellé. Alkothatsz színes lapra, színes ceruzával vagy filctollal is.  

Ha elkészültél, készíts róla fotót, és küldd el a hittantanárodnak május 20-ig.

 
Sok szeretettel gondolunk Rátok!

Forrás
http://lexikon.katolikus.hu/

https://www.magyarkurir.hu/hirek/fatima-fizikailag-nem-de-lelekben-csatlakozni-hivjak-az-imadkozokat-majus-13-i-evfordulora