Intézményünk szervezésében 9. alkalommal került sor a megyei történelem versenyre, amely ebben a tanévben „Széchenyi István élete és kora” témakörben lett megrendezve iskolánk névadója születésének 225. évfordulója alkalmából. Az írásbeli forduló akadályát leküzdve a 9 legjobban teljesítő csapat mérhette össze tudását a szóbeli döntőn 2017. május 5-én.
A 3 fős csapatok a felkészítő tanáraikkal és a szülőkkel érkeztek városunk két általános iskolája mellett Apc, Balaton, Besenyőtelek, Eger, Kál, Mezőtárkány és Vámosgyörk településekről.
Nagy István iskolánk igazgatója nagy szeretettel köszöntötte a 3 tagú zsűrit, Bíró Máriát, Gömöriné Barta-Horti Anettet és Rauszné Urhegyi Arankát, a versenyzőket és a megjelenteket. Beszédében elhangzott a versenyünk mottójaként választott Széchenyi idézet: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.”
Kriston Bálint 8. osztályos tanuló szavalatát követően kezdődött meg a csapatok közötti vetélkedés. A komoly ismereteket kívánó topográfiai, kronológiai feladatok mellett a diákok emlékezőképességére, gyorsaságára, kreativitására is szükség volt.
A rendezvény színvonalát a korhűen berendezett tornaterem mellett a csapatok által előzetes feladatként elkészített „Széchenyi portrék” kiállítása is emelte. Az ötletes és igényes munkákat a zsűri 1-10 pontig értékelte.
A végeredmény kihirdetésére és a résztvevők díjazására, az oklevelek, emléklapok, jutalomkönyvek kiosztására, a verseny zárásaként került sor.
A zsűri a legjobbnak az egri Szent Imre Katolikus Általános Iskola csapatát ítélte meg.
A dobogó 2. fokán iskolánk csapata, a Széchenyi István Katolikus Általános Iskola tanulói végeztek: Farkas Bence, Szabó Laura és Szabó Nikolett.
A 3. helyezést az apci Apáczai Csere János Katolikus Általános Iskola diákjai érdemelték ki.
Szeretettel gratulálunk minden résztvevő csapatnak és köszönjük a felkészítő pedagógusok lelkiismeretes munkáját!
Lőrinczné Antal Judit
tanárnő, igh.