2014.06.29 – 07.04.
Tábori képek megtekintése itt.
Amikor a pályázati felhívás megjelent, meglehetősen kevés információt tartalmazott, leginkább az volt benne motiváló, hogy olyan gyerekeket is nyaraláshoz tudnánk juttatni vele, akik egyébként erre – a nehéz anyagi és szociális helyzetük miatt – szinte esélytelenek.
Kiemelték az sni-s tanulókat, először őket igyekeztem bevonni. Majd azokat a gyerekeket, akikről úgy véltem, ha kiszakítjuk őket az aktuálisan nagyon lehúzó környezetükből és mintát adunk, élményekhez juttatjuk őket, talán elindul valami pozitív folyamat a személyiségükben is.
Sajnos kiderült, idealista vagyok, az erőfeszítések részben kudarcot vallottak. A továbblépésben nagy segítségemre voltak Tóth Tünde és Gregusné Szentgyörgyi Éva kolléganők. Így sikerült megszólítani más olyan gyerekeket is, akik nem kifejezetten a „problémás”-nak aposztrofált tanulók közül valók, és a feltételek ismeretében volt is kedvük eljönni, így 5 sajátos nevelési igényű és 5 „problémamentes”, de hátrányos helyzetű gyerekkel mentünk.
Tekintve, hogy a tábor költsége ugyan csak 2000 ft volt fejenként, voltak gyerekek, akiknek az útiköltség kifizetése már áthúzta volna a nyaralását, ezért támogatásért folyamodtunk a városi Önkormányzat Szociális Bizottságához, plébános úrhoz, az iskola alapítványához és a Diák Önkormányzathoz, mindenhonnan kaptunk segítséget. Ezzel már nyugodtan mertünk elindulni, és ezúton is nagyon köszönjük a támogatást mindannyiuknak.
A vonatozás kicsit hosszú volt, de a neheze ezután következett, gyalog kellett a táborhoz eljutnunk, nem egészen egy kilométert gyalogolva, ami nem lett volna kihívás egy kis hátizsákkal, de a nagy csomagokkal igen. Azonban rögtön kiderült, ezek a mi gyerekeink segítik egymást! Sajátos ötleteik születtek a terhek megosztására, a váltásokra, és nem panaszkodtak.
A beérkezés után még regisztráció következett, majd a faházak kiosztása és ebéd. Napi ötszöri, igen bőséges ellátásban volt részünk, kiváló volt a konyha, változatos az étrend.
Gyorsan elfoglaltuk a helyeket – 4 lánnyal Éva költözött össze, én a 6 fiút vállaltam. Mindjárt megjelent egy segítő, aki sapkát, zsákot, tájékoztató füzetet osztott ki, elmondta, mire kell ügyelnünk, hol találjuk meg őt, és a fontos helyeket. A csoportok szabad programja alatt a csoportvezetőknek eligazítást tartott a táborvezető, ahol kissé meglepődtem. Konkrétan közölte, hogy Calici vírus van a táborban, az előző turnusban is több csoport került karanténba – majd lett hazaküldve, sok gyerek kórházba, nem beszélve a többi nehézségről (az éjszakán át tartó hányás, hasmenés problémájáról). Felsorolt még pár megfontolandó szabályt, amit annak fényében, hogy 1100 gyerek tartózkodott az érkezésünkkor a táborban, valóban érdemes volt betartani.
Szerencsére, amikor elmondtam a gyerekeknek, látszott, hogy simán átment, ezzel nem lesz baj, és valóban, fegyelmezetten tartották magukat a szabályokhoz.
A tábor egyébiránt folyamatosan gondoskodott az elfoglaltságunkról, különféle sportvetélkedők, kézműves foglalkozások, esténként a nagysátorban zenei programok voltak, rockszínház, táncház, retrodisco, stb. Szinte alig tudtunk kiszakítani magunknak egy fél napot a hajókirándulásra. Akkor azonban nem bántuk meg. Vili vonattal – városnéző kisvonattal – mentünk át Fonyódra, ahonnan áthajóztunk Badacsonyba, majd visszafelé még fagyiztunk is egyet.
Fonyódra egy vetélkedő keretében is átvitt minket a kisvonat, akkor kb másfél óra alatt kellett különleges feladatokat teljesíteni, kérdéseket megválaszolni, a helyieknek is okozva ezzel némi lelkifurdalást, amikor nem tudtak válaszolni a kérdéseinkre.
Közös alkotómunkát kívánt az „Üzenj a jövőnek” feladat, ahol Éva tanárnéni vezetésével – és ötletére – egy vitorlást készítettek a gyerekekkel, ezen mindenki dolgozott valamit, és másnap az ebédlő falán láthattuk a munkánkat, oda pedig csak az igazán ötletes és jó munkák kerültek ki.
A legnagyobb élmény talán a vízi kalandpark volt, ahol nem törődve a fogvacogtatóan hideg vízzel, a gyerekek bementek és mindent kipróbáltak.
A nagyobb sportversenyeken nem tudtunk részt venni, mindenhez kevesen voltunk, egyedül Kodaj Kristóf próbálkozott meg az asztalitenisz megmérettetésen, de kiesett.
Azonban nagyon kitartóak és elszántak voltak az éjszakai bátorság-próbán, mind a 6 állomást végigcsinálták és rekord idő – 30 perc – alatt futottak be. Hozzáteszem, úgy, hogy előtte T. Attila jelezte, neki a sétálás a legnagyobb tempó, amire képes. De nem adta fel.
Az, hogy mennyire összetartanak, az Erzsébet vetélkedőn derült ki legszebben. 10 csapat indult. Elég lett volna 5-6 fős csapatokat küldeni, de Ferike kivételével mindenkit beneveztünk. A várakozás percei alatt is próbálták még memorizálni, amit Szent Erzsébetről megtanítottunk nekik, és a feladatok során mindenki beletette a legjobb tudását, még K. Dzsenifer is. Volt, aki a kvízben volt jó, akadt, aki a puzzle-ban, stb. és végig segítették egymást. Mindenki. Az igazi meglepetés a záró bulin ért bennünket, amikor kihirdették, hogy első lett Füzesabony csapata. Nagyon örültünk, a teljesítményünket oklevéllel és kis ajándékokkal jutalmazták az egész tábor előtt.
Úgy érzem, – a kisebb koccanások ellenére – nagyon jól sikerült a tábor, és ha ismét lesz lehetőség pályázni, én megtenném, bízva abban, hogy a beszámoló és a fényképek után lesz olyan kollégánk még, aki kedvet érez ehhez a kalandhoz, ez ugyanis a létszám meghatározója, ezt tudva most már célirányosan, és időben gondolkodunk, a szellemiséget megtartva.
Bata Teodóra és Gregusné Szentgyörgyi Éva